Köszi a nevetéseket - még 8 nap

Ma valamiért eszembe jutott az az angol pár, akikkel a borneói dzsungeltáborban ismerkedtünk meg. Egy csónakban ültünk tűkön, a dzsungel könyve szereplőinek a felbukkanására várva, ugye.

Egy olyan negyvenes lehet a pasi meg a nőci is, igazából a nevükre nem emlékszem már. De az Enikőnek meg nekem is feltűnt, hogy öröm volt nézni ezt a mindenre kész, bevállalós, öröm- és szeretetteli párt, tele élettel és humorérzékkel.

Vágni lehetett a harmóniát körülöttük. Így húsz év után is. Sőt, az embernek az az érzése ilyen párok körül, hogy az idő csak még inkább nekik dolgozik, a kapcsolatuknak. Szép.

Bár gyerekkel nem áldotta meg őket a sors, de a természet, az élet és egymás szeretetével végighaknizzák a világot két munkával teli szezon között. Szimpatikus volt, amit csinálnak. Hogy bárhogyan is alakul, kihozzák magukból és a helyzetből a maximumot.

Nem visszanézni, nem is mindig előre, hanem akkor és ott és ahol és akikkel vagyunk befogadni mindazt, ami tálcán kínálja magát.
Nem eső után vágyni a köpönyegre vagy mi. Vagy legyen mindig köpönyeg a táskánkban, vagy tanuljuk meg élvezni azt is, ha megázunk.

Na szóval, az utunk során annyi érdekes és szimpatikus emberrel találkoztunk. Annyi mosoly, pillantás, nevetés, arcvonás lépett be az auránkba annyiféle kultúrából a világ számtalan pontjáról. Elérhetőséget már annál jóval kevesebbükkel cseréltünk persze. Azért a realitás talaján maradva, nyilván csak néhányukkal fogunk kölcsönös érdeklődésre vágyni a másik iránt a jövőben is.

Na de, szinte mindenkitől megmaradt egy pillanat vagy egy gondolat, ami már a lelki ruhásszekrénybe be van pakolva. És, ha épp a hangulat odasodorja az embert, felölt egy darabot, majd a tükörbe nézve egy huncut mosoly...igen, az is milyen érdekes találkozás volt. És, ami őszinte mosolyt csal az arcunkra, az már csak jó lehet nekünk, nemde? Hopp, egy kis boldogsághormon felszabadulás. Sok kicsi sokra megy.

Az az angol pár egy nagy mosollyal és a nagy hátizsákjukkal épp az utat átszelve, az autók között szlalomozva egy kis borneói városocska közepén kiáltotta... "Köszi a jóízű nevetésekért!" és továbbálltak... De ez mennyire kedves dolog volt, megkoszonni az egymas arcara csalt mosolyokat. Soha ne becsuljunk ala egy mosolyt, mert, mint ahogy azt egy szamomra igen kedves idezet is kimondja: "A mosoly egy olyan gorbe, amely mindent egyenesbe hoz." (draga Anyszim is pont ezt az idezetet ekelte be megjegyzesnek... anyja lanya :)

Ők is mentek tovább megülni az útjukat, és mi is a mienket. Ami bárkinek bármit is rejt, ha ilyen mosolyokkal, vidámsággal és nyitottsággal éli majd meg az ember, abban hiba nem lesz.

Csak néha utak keresztezik egymást. A skála igen széles, hogy mennyit időzünk az útkereszteződésben. Lehet csak egy összenézés, egy mosoly, egy nevetés, egy jó beszélgetés, egy barátság, egy szerelem, egy bármi más. Mindegyik különleges a maga módján. De tudjuk jól, utak keresztezodhetnek, utak szétválhatnak. Minden ertekes talalkozas bennunk hagyja a labnyomat. Es mi azzal lepunk tovabb.

Így megy ez.

:)