Ó elvira - még 9 nap

Nem tudom megfogalmazni, hogy milyen érzés volt az előbb rákattintani az elvira.mav.hu-ra, és a Budapestről Debrecen felé tartó vonatokat méregetni indulási meg menetidő szempontokból. És nem csak azért, mert miért ne, hanem azért, mert rendesen igénybe veszem már olyan közel, mint jövő héten a szolgáltatást.

Sokévet zötykölődtem rajtuk. Mindig is igen kedvelt óráim voltak azok. A pusztába merengve, zenével a fülben vagy egy jó könyvvel a kézben a jövő hét kihívásaira hangolódva a fősuli felé tartva. Rendesen élvezem a vonatozást.

Érdekes élmény, hogy tíz ennyire más világokban eltöltött hónap milyen honvágyas érzéseket vált ki az emberből. És nem azért, mert itt nem jó meg nem olyan meg ó jaj.

Nem nem.

Hanem azért, mert mindent ott kell megélni, ahova való. Világgá akartam menni, tanulni, tapasztalni, megélni, meglátni mindazt, amiről mindaddig csak álmodtam. És az egész világgal együtt nevetni, nem pedig rajta. :) Élményeket, érzéseket, illatokat, színeket, ízeket, addig nem látott arcokat, embereket megismerni. Ez mind pont ott figyel bennem, ahol kell neki.

De az én otthonom, a magyar nyelvem, az én családom és szeretteim, a Szimpla kertem (budapesti legkedveltebb lazulós helyem), a biciklim a városligeten át, a túró rudim, a tokaji meg teleki borom, a töltöttkáposztám, a túrógombócom, a csirkepörköltöm, a székelykáposztám, a slambucom, a trappista sajtom, barackom, cseresznyém...meg még egy igen hosszú listám az mind otthon van nekem.

Azt hiszem, ez tényleg egy másik kis furfangos nekünk címzett összeesküvése az életnek, hogy minden további nélkül tanuljunk meg őszintén vágyni arra, ami a mienk.

Jó, persze, ez nagyon okos meg minden, csak lennék már otthon. :)