2009. augusztus 12., szerda

Szigetelek

Azt ám. A következő napok a Hajógyári sziget szívében zajlanak majd. Földön-vizen-levegőben. Önfeledten. Fesztiválhangulatban.

Imádok itthon lenni. Ezek az arcok, mosolyok, illatok, színek, ételek, nevetések, beszélgetések, eszmecserélések a családdal, barátokkal... annyira hiányoztak. Már csak Drága Édes Anyum hiányzik nagyon, de hozzá is repülök hamar...

És tartozom egy vallomással.

Szerelmes vagyok Budapestbe. Már sokadik látásra persze. De még mindig megmozdul valami. Nem kicsit. Ez a kultúrával és történelemmel gazdagon átitatott város az izgalmas és mind más színű kerületeivel, hangulataival magával ragadó.

Napokig tudnék csak úgy bolyongani itt magasba nézve, az épületek tetejét csodálva, ahogy összeröffennek a bárányfelhőkkel. Ez amilyen szentimentális, olyan is. Hadd legyen.

Annyira fantasztikus érzés vágyni azután, ami a miénk.

Hát csak vággyunk. Hogy annál jobban örüljünk, amikor rájövünk, hogy dehát ez mind a mienk... jéjj. :)

2009. július 30., csütörtök

Felizgülés - mentőmellények az ülés alatt

Elindult a Tisza cipő.

Siet. Örül.

Micsoda nap...

Könnyek, mosolyok, fel és alá szaladgáló ingerek.

Cupp cupp.

2009. július 28., kedd

Adj egy ötöst - még 2 nap

Eni, megcsináltuuuk.

Két magával ragadó nyelvtani ismétléssel együttjáró falat lefejelés között sikerült megálmodni a nagy kiköltözős-ajándékolós-hazamenős hadművelet szakaszait a mai nap folyamán.

Én ugye csütörtökön szállok, szállok fel magasra. Így rendhagyó módon ma már ismétlő tesztelés, holnap meg holnapután pedig élesben nyomjuk az írást, olvasásos meg hallás utáni szövegértést, nyelvtani kihívásokat meg magasröptű angolos eszmecserét a szenteimmel.

Na de közben azért már bevallom hősiesen, nem egyszerű ám konstans hazamenetel okozta izgalmi állapotban meg különben is már csak fél lábbal itt nagyon okosnak és kiegyensúlyozottnak lenni. Na de tartom ám magam. Azért mégiscsak, nna.

Azért ma rendesen le lett tesztelve az ideg- és türelemrendszerem 8.34-től délután 5.26-ig. Jelentem, köszöni szépen, vágyik már az agyolvonó kúrára, kell az már neki. Mert fogy ám már, és fél használni.

Na de mindezek után kicsit kiborulva, de törve nem. Lányok előkapták a rés a pajzsot, és harcra fel, irány a kézműves piac. Örömet okozni hadművelet indul.

Közben meg persze kivel fut össze az ember fia lánya a nagy Malájziának a Kuala Lumpurjának a kézműves piacában?? A Németh László-s kedves volt kolléganőjével és a párjával. Nagyon kellemes megtörése volt ám ez az izgalmas kimerülésemnek. Kaptam egy kis otthon szelét megint csak.

Na de...

Nincs megállás. Boltok fixen zárnak. Ha azt mondja 9.30, akkor azért 8.54-kor már ne nagyon kiváncsiskodjál befelé, jhóóó?!

Így megszívtam magam, nem hagyom ám, hogy legalább egy kicsit ne örüljön a család minden apraja nagyja. Hajrá. Lista készen volt ám, úgy szépen ki is került a táskából, memóriámat tesztelve...hááát, merész vállalkozás volt ma ilyet kérni tőlem, de jól van, legyen.

Lett is.

Elégedett vagyok. Mostmár csak érkezni akarok és mosolygós ismerős arcokat ölelgetni akarok.

Ja, és csak nem már holnap reggel azzal nyomulok, hogy "bocsi, holnap repülök haza meg minden". Az annyira nem rossz most nekem.

És Boldog Nevének a Napját Szabának, Drága Kedves Bátyámnak!

(Azt már hadd ne is részletezzem, hogy mennyire megértő fülekre találtam, amikor szembesítettem arab csemetéimet a puszta ténnyel, hogy mifelénk nem hogy nagy esemény a születésünk pillanata minden évben, még a nevünket is ajnározzuk legalább egyszer egy évben. :) Mert a mienk. :)

2009. július 25., szombat

Szálemálejkum - még 4 és fél nap




































Ezt hirdetik fennhangon az üzletek, éttermek, masszázshelyek és miegymások előtt toporzékoló befelé tessékelő kínai vagy maláj fiúk-lányok úton útfélen. Útfélen, mi? Tartja a mondás, de ők aztán rendesen magukévá teszik az egész utat, amerre a szem ellát itt Bukit Bintang-ban.

Na de, hogy mire fel is a "szálemálejkum", amikor az nem is malájul, hanem arabul szóló kedves köszöntés? A kérdés jogos. A válasz egyszerű. Arab szezon van ám itt mifelénk mostanság. És a kört méginkább leszűkítve, szaúdi férfiak és nők lepték el a mozgalmas negyedünket családostul-gyerkőcöstül-jóétvágyastul-kényelmeslétestül. Így aztán az egy négyzetméterre jutó emberek száma ezekben a hetekben úgy tíz körül mozoghat.

Hihetetlnül izgalmas jelenség amúgy. Az ember csak állna és ritmusra bambulná az érdekesebbnél érdekesebb arcokat, fátylakat és helyzeteket. Teszek is így rendszeresen. A legtöbbet árul el az emberekről a testbeszédük meg reakcióik bizonyos szituációkra. Hallgatni is imádom az arab nyelvet, anélkül, hogy értenék egy szót is belőle. Nagyon szenvedélyesen kifejező.

Na szóval, mire fel is ez az arab szezon itt, hm? Arrafelé ugyanis, csakúgy mint nálunk, nyári szünet van az iskolákban és egyetemeken. Ezért tehét szépen összegyűlik a család apraja nagyja otthon, aminek örömére felbuzdul minden nyáron az egész pereputty, és nekilát a világnak... Azért persze nem akárhová. Megvannak a közkedvelt desztinációk, igen szűk a lista amúgy. Malájzia az elsők között van, és inkább első, mint nem. Muszlim ország lévén igen kellemesen otthonosan megtalálhatja itt a helyét még a legvallásosabb szaúdi család is. Mecsetek, arab éttermek, arab parfümériák, puccos plázák, hatalmas fényűző szórakoztató parkok, és igen kényelmes első osztályú kikapcsolódást garantáló trópusi szigetek rövidke repülőútnyi közelségben. És, ami még ennél is fontosabb, itt aztán még a légy sem fordul meg egy lefedett hölgy után meglepett tekintettel. Nem túlzok, amikor azt mondom, hogy este 8 után több, mint minden második nő a fekete fátyol mögül pislog az éjszakába. És ez itt tényleg nagyon természetes.

Úgy élvezem hesszelni az embereket a munkából hazasétámon háttérzenére. Ez a hihetetlen mennyiségű ember az arab országokból keveredik a kínai, maláj és európai vagy valamilyen angol anyanyelvű országokból idekeveredett fehér emberekkel. Fények, zajok, zenék, hangok, színek, bűzök és illatok mind széles választékban adnak keretet ennek a remekműnek. Mindenki hisz a saját istenében, vagy csak épp a véletlenekben. Mind olyan különbözőek, és egyformák is nagyon. Mind emberek vagyunk. Hiszünk, bízunk, remélünk, sírunk, nevetünk, szeretünk. Megszületünk majd meghalunk. És tényleg. Nincs jó vagy rossz ember, nincs jobban vagy kevésbé hiteles isten. Mindaddig amíg őszintén hisz az ember abban, amiben hisz, és őt ez jobb emberré formálja, életét pedig a hite által nagyobb nyugalomban és szeretetben éli, én vagyok azon emberek legnagyobb támogatója. De komolyan. Legyen az bárki, bárhonnan. Őszinteség és elfogadás. A többi az dekoráció. Fontos, hogyisperszenem, de akkor is csak körítés.

Na de, vissza vissza... Meg aztán ugye a szaúdi kormány nagyon bőszen tutujgatja az okosodni vágyókat ösztöndíjakkal. Nem nagyon bonyolult pályázatok útján biza minden eltökélt pályázó előtt tárva nyitva minden. Az oda-vssza repülőjegyektől kezdve az igen fullos lakás, a tandíj plusz egy olyan havi alsóhangon félmillió forint zsebpénz mind előttük hever. Nem túlzok, nem bizonyos réteg, nem nem nem és nem. Mindenki. Ahogy mondom. Nekünk is minden szaúdi diákunk ezen előnyöket élvezi. És mi csak egy nyelviskola vagyunk. De a feltételek ugyanezek. Meg még ott a sok egyetem meg miegymás oktatási intézmény. És, hát ugye, a családok jönnek ám bőszen meglátogatni a szegény árva messziről jött fekete szeműeket.

Mostanában jönnek sorban meglepni a kis csöpp gyermeküket, akik kapják egymás után a sokkokat, amikor váratlanul felbukkan egy úgy kábé 10 ember az ajtóban. Napi szinten hallom a sztorikat, meg nem is nehéz kitalálni, amikor meglátom az órára késve beeső igen üveggolyósan kipihentetlen szempárokat, mert arabéknál ám nincs alvás éjszaka, akkor mire lenne a nappal? Édesek amúgy, igazán pozitívan viselik, a család az minden nekik. És nem csak mutatják, jó? :) Kis tizen- meg huszonévesek, rendszeresen esik le az állunk, amilyen kis bölcsen meg szeretettel beszélnek a családjukról meg az élet dolgairól a kis vagány menős cuccaikban, belőtt séróval. Érzelmi intelligencia az van bőven arra felé. Ezt jóóó nagy általánosságban kijelenthetjük. Kortól, nemtől függetlenül.
Kortól pláne függetlenül, merthogy a legfélszebben feltett kérdés, az a szia, "hány éves vagy?"... Először persze csak néztünk, hogy nanehogynemááár ne tudjad hány éves vagy te. :) És tényleg nem. Persze az ok az klasszisokkal prózaibb holmi matematikai gyengeségnél. Az iszlámban nem ünnepelnek születésnapot. Soha, senkinek. Az évek számának nincs jelentősége náluk.

Persze számon van tartva dokumentumokban a születési dátum mindenféle kalendáriumok szerint, na de, megemlékezve az sosincs róla. Ez is persze jól feladta a fejtörést, amikor kiderült. Elgondolkodtató tényleg, hogy mi például mit verjük ilyen nagy dobra, meg kötünk mindenféle életstádiumokat kötelező korokhoz, majd nézünk kérdően, ha valaki a körön kívül teljesít. Ha meg nem nézünk kérdően, mert jófejek vagyunk, akkor is nyomást helyez a társadalom szegény pára vállára. Jóóó, azért náluk is persze befigyelnek a társadalmi nyomások jó bőven, csak azért jobban kidolgozott a rendszer, így kellemesebben követhető, kiszámítható, megnyugtató annak, aki nem pont a világot akarja megváltani, és maga mögött minden hagyományt felrúgni. Hát olyannal még nem találkoztunk, meg olyanról nem is hallottunk.

Azért ez is olyan, hogy, ha olvassa az ember, hogy a muszlimok nem ünnepelnek szülinapot, jó, érdekes persze, de csak szavak leírva, amit max továbbadunk, hogy nahát. De amikor megkérdezem a hatgyerekes anyukát, hogy hány éves, mert ugye a drága jó nyugatról importált angol könyvek anélkül meg sem tanítanak angolul, hogy a kezdő kötetek egész fejezeteket ne építsenek e kérdéskör köré. Erre mondta bőszen, határozottan Nawal, hogy ő bizony 30 éves. És csak mondja, csak mondja. Mit tehet a 26 éves európai szingli lány... Már csak nem oktatja ki, hogy naneee, hogy lennél már 30, nézzél már tükörbe, meg különben is hat gyerek 10 év fölött meg minden... ??? hát vártam türelmesen, hogy ebből mi lesz. Amikor már mindenki rákapott, és elkezdték sorba mondogatni, hogy ők is 30, meg ők is... na mondom, kicselezem őket. Behozattam az útlevelük fénymásolatát olyan címen, hogy a suliba kell, és aznap tartottam meg azt a nagy dátumos-szülinapos órát. Lehulltak a leplek, na. Nem csak a 30 éveseké a szaúdi világ. Még őket is megleptem sorba. :) Bár az is kiderült, hogy hiába derült ki végül a szám, az akkor is csak egy szám maradt, nem nagyon érezték, hogy akkor az most sok vagy kevés. Nem ennyire szélsőségesen, de azért rendesen. Ja, és Nawal 45 éves. Na ugye.

Azóta leszoktam a kérdésről. Érdekes amúgy felfedezni, hogy mennyi mIndent kell átalakítani, máshogy kérdezni, átfogalmazni, kihagyni, átírni, elhalasztani, előbbre hozni a kultúrális különbségek miatt. Nem azért, mert nem érdekli őket, hanem mondjuk mert nem tudják, hogy mi az, sose láttak vagy hallottak róla meg nem is fognak. Akkor már csak ne alapozzunk rá egy egész órát. Igen hosszú a lista. És folyamatosan bővül. Az alkohol, a dohányzás és a hangszeres zene az például teljesen "haram", az az tiltott gyümölcs. Az alkohol az mindenképp, de a többi az nézőpontjuk kérdése. Azért gondolhatjuk. Van 26 muszlim arab ország, és van egy "Szent Korán". Kicsit azt gondolom, hogy azért ez az ő Korán-juk amennyire utat mutat, annyira bizonytalaníthat is el alkalomadtán. Mert konkrétan ki nem mond semmilyen tiltást, csak tényleg vezetget, utalgat, "csak" feszegeti a jót és a rosszat. Épp ezért is értelmezik ahányan, annyiféleképpen.

Azért akadnak vicces helyzetek jó bőven, életem filmjében majd jól megemlékezem róla. Ahogy egy teljesen kezdő angolos szaúdi hölgykoszorúnak kézzel-lábbal magyarázom meg főleg mutogatom, hogy mi az a bor meg sör, meg hogy is készül. Meg, hogy miért is isznak mifelénk a galád nyugati emberek ilyen csúnyaságokat. Mire is jó az, meg mit érzünk olyankor. Nagyon szimpatikus amúgy, hogy mennyire nem része az alkohol az életüknek. Nekünk az az érdekes, nekik meg csak simán természetes, hogy nem ilyen gondolatmódosító szerekkel fokozzák a hangulatukat. De amúgy itt Kuala Lumpurban is, a nyolc hónap alatt egy részeg ázsiai emberrel nem találkoztunk. Bár a dohányzás olyan szinten durva méreteket ölt, hogy az utcán is le lehet tőle fulladni, de inni azt nem isznak, sem kicsik, sem nagyok.

Meg is voltunk mi ám egyszer vendégelve, szaúdi csajos házibuliba. Nnna, az úúúgy volt... hogy nagyon csitti-fitti-puccosba vágva ült szépen mindenki, és nagyokat rötyörészett arab kávézva meg süteményezve. És amikor már sokadjára néztünk össze Enikővel, hogy te figyi, itt most ma nem eszünk, vagy mivan...egész nap erre koplaltunk. Akkor végre úgy 11.30-at ütött az éjfél előtti óra, mire sorba pattantak fel a hölgyek a terülj-terülj asztalkámat összerittyenteni. Kiderült, hogy fél napot otthon átsütkérezték, mindenki hozott valamit. Íz- és kultúrorgia volt a javából. Csak élvezkedtünk csendben, és pislogtunk ki a fejünkből.

Kicsit még az iszlámról... Az iszlám "Mekkája", az persze Szaúd-Arábia, ahol Mekka is van ugye, ahol a legszentebb mecset található. Oda előírás szerint minden muszlim embernek életében legalább egyszer el kell zarándokolnia. Oda nem is engednek be más vallásúakat, csak muszlimokat. Teljesen megértem amúgy, tele lenne túristával meg kiváncsiskodó fényképezőgéppel, csak belerondítanának a meghitt imájukba.

A szaúdi emberek a legszélsőségesebben muszlimok, ők viszik tovább a legszigorúbban a hagyományokat, kivétel nélkül. Ez például igen komoly társadalmi nyomás arra felé. Vallásrendőrség gondoskodik a napi 5 ima véghezviteléről, például. Megintcsak előírás ugyanis, hogy naponta ötször kell imádkozniuk, nincs elsumákolás, és nem is teszik azt. Tényleg nem. Mondjuk az tényleg durva, hogy ott náluk rendesen járőröznek a vallásrendőrök az 5 ima kitűzött perceiben, és meggyőződnek arról, hogy abban az ötször húsz percben minden bezár, mindenki bevonul a mecsetekbe és imaszobákba. De inkább mecsetekbe. Aki nem, azt először csak kérdőre vonják, majd másodszorra beviszik az örsre, a harmadik figyelmeztetés pedig már fizikai büntetést von maga után. Na de azért ilyen ritkán van. Holott lehetne gyakran simán egy olyan országban, ahol még a mai napig él a halálbüntetés. Sőt, az esetlegesen meggyilkolt családja eldöntheti, hogy megbocsát-e az elkövetőnek, vagy vessenek véget az életének. Szemet szemért, fogat fogért - vallják. Az egyetlen, ami ennek útjába állhat, az a megbocsátás.

Ha nyaralnak, akkor idő híján két imát összevonhatnak. Pár percről van amúgy szó. De micsoda meghitt percek azok. Itt mindenfelé vannak imaszobák. A reptértől kezdve minden iskolán, munkahelyen és utcáról nyíló helységeken át. Nálunk a suliban nincs kinevezett imaszoba, de bárhol leterítik a kis szőnyeget, ahol egy pár percre maguk lehetnek, bármelyik terem sarkában. De persze, csak miután belőtték Mekka irányát, mert csak arra lehet imádkozni. De ezt persze elég csak egyszer, mert a földmozgás az azért annyira nem intenzív. :)

Számomra a legmeghatóbb pillanatok azok, amikor rajtakapom vagy félfüllel meghallom a diákjaimat imádkozni. Tizenévestől középkorúig. Ilyen például a délutáni csoportom is. Nagy mamlasz férfiak, akikkel sírásig nevetjük magunkat, árad belőlük a szeretet és a tisztelet, Omar szatyrából pedig az arab kávé illata ugye... De arra a pár percre egy másik dimenzióba kerülnek. Csak egy rövid szeletke az minden napjukból, ami igazán nem nagy áldozat Allah-nak, a Korán-nak és Mohammed-nek, az ő prófétájuknak, akiben és amiben ők annyira hisznek és bíznak, ami az életüket terelgeti a jó irányba. Merthogy ez a cél. Jó embernek lenni. Ez bizony a fő cél. Ezért is Mohammed próféta legtöbbjük példaképe. Szeretettel, segítőkészséggel és oltalmazással élni, ahogy ő is élt 1500 évvel ezelőtt. Bizonyos kereteken belül persze. De ők például igazán nem érzik az előírásokat áldozatnak azért, ami valami ennyire jó felé vezet. A jó emberré válás irányába terel.

Életük utolsó napja, az "ítélet napja", amelyen eldől, hogy ki megy a mennybe, s ki a pokolba. Életük összes jó és rossz cselekedete kerül ekkor mérlegre. Allah pedig mindent lát és mindenről tud. Ezért hazudni, másnak rosszat tenni, nem segíteni és bármilyen a Korán szerint "haram"-ot tenni ellenük dolgozik majd, ezért igazán nem éri meg. Az iszlám szerint a földi létben töltött életük az csak egy csepp életük tengerében. Ezért is nem úgy tekintenek a halálra, mint valami szükséges rosszra, ami életük legszomorúbb eseménye lenne.

Teljesen megértem amúgy, hogy nálunk azért a mai napig kitágul kicsinek és nagynak a pupillája egy teljesen lefedett szaúdi hölgy láttán. Hogy jaj szegény, mikre nem kényszerítik azok az alattomos férfiak, meg micsoda elvakult vallás ez, ami ilyen kiszolgáltatott helyzetbe kényszeríti a nőket meg meg meg... Értem én. Bár valamiért én sosem néztem ennyire szélsőségesen rájuk, de én sem értettem még akkor, hogy ez most akkor hogy is van.

Hát mostmár látom, érzem. Számukra ez is csak egy jótett a sok közül, ami által jobb emberré válhatnak. Nők társaságában bármikor felfedhetik magukat, de a férfiak listáján csak a férjük, az édesapjuk és a fiútestvéreik vannak. Tiszteletből. Hogy ne kellesse magát senki más férfinak, meg idegen férfiak se meresszék a szemüket rajtuk. Ott a házibuliban jól megnevettettük őket, amikor próbálgattuk magunkat lefedni a kölcsön "abaya"-kkal meg fátylakkal. Segítettek is persze, hogy hogy a legegyszerűbb - érezhető volt, nem először csinálják. Még mindig emlékszem arra a pillanatra, amikor Munera a fülembe súgta a fejkendőm igazgatásakor, hogy "meglátja teacher, sokkal kényelmesebb így, hogy nem nézegetik, méregetik az embert". Persze a Korán megint csak azt írja elő, hogy valami lenge, testre nem simuló öltözékben jöjjenek-menjenek, meg természetesen a hajukat - a legszentebb részüket - fedjék le, de ez megint értelmezés kérdése. Szaúd-Arábián kívül azért máshol nem nagyon fedik le ennyire magukat, arcostól-mindenestől. Többnyire csak az "abaya"-t viselik (azt a hosszú fekete lenge lepelt) meg egy fejkendőt. Persze más országokban főleg, azért már azzal is divatoznak bőven. Alatta meg... hát meglepődnének sokan, ha látnák, mi bújik a lepel alatt. A legtrendibb, legnőiesebb darabok a legpintes-pántosabb lábbelikkel, passzoló kiegészítőkkel, igen alapos bőséges csábos sminkkel. Hihetetlen, hogy mennyire adnak magukra. Pont azért, mert csak a férjüknek tetszhetnek, hát neki nagyon akarnak is. Minden nap igyekeznek elcsábítani. Megy is az állandó shopping meg szépítkező szalonokba járás, nem kisüzemben. Nyilván pénz is kell hozzá, de megoldják ők olcsóbban is, nem kell őket félteni, mindig tudják hol vannak a legjobb leárazások. :) Ja, még a férjüknek tetszése kapcsán akartam megjegyezni, hogy ugye az iszlám megengedi, hogy egyszerre akár négy felesége is legyen egy muszlim férfinak. Gyermekáldás miatt sem kell aggódniuk, csak bízzák nyugodtan a természetre, Allah úgyis gondjukat viseli majd. Így szól a fáma.

Ezt is változóan reagálják le. Azért kétfeleséges családok csemetéivel többször is találkoztam, így fordulhatott elő az akár 24 gyerek is egy családban. Ahogy mondom. Bár ez a szám azért még a szaúdi társaikat is megbotránkoztatta. Hogy azért két focicsapatot eltartani meg kellően iskoláztatni fizikai képtelenség, ők is belátják. Azért a legkevesebb 5 gyerektől fel 12-ig mondjuk az átlag.
Feleségek terén pedig... azért mostanság már a muszlim hölgyek is sokkal öntudatosabbak, mint annak idején, így ez az egyik hagyomány, ami igencsak kimúlni látszik. Igen érthető okokból a nők nem akarnak többé többedikek lenni. Elsőnek lenni bezzeg élveznek nagyon. A férfiaknak gyakorlatilag előírás, hogy szeressék és tiszteljék a nőt, mint a gyermekei anyját és a feleségét. Így aztán meg kell mondanom, sajnálatra semmiképp sem méltó életük van ám a hölgyeknek. Igazán megvan mindenük, és még annál is több. Persze, hogy vannak kivételek. Mindenhol vannak kivételek. Mindenhol vannak nehéz sorsok, kiszolgáltatott helyzetek, nehéz életek. De még mennyi, sajnos. Csak, ha ez megbélyegezhető körülmények között történik, hát szeretik is azt megbélyegezni az emberek, így egyszerűbb valamire ráfogni. Ha egy fátyol mögötti hölggyel történik mindez, akkor persze, hogy az elvakult vallás a hibás. És mi van azzal, hogy ő ebben hisz őszintén, arre tette fel az életét, hogy neki és majd a gyermekeinek a szerinte legjobb élete legyen, csak épp nem ehhez megfelelő partnert dobott a gép... láttunk már ilyet a történelemben.

A szaúdi klubban megfordult körülöttünk vagy 40-50 magát előttünk felfedő hölgy, így történeteket láttunk, hallottunk bőven. Egyetlen negatívval sem találkoztunk. Mind pozitívak, felszabadultak, és olyan türelemmel viszonyultak még ahhoz a többedik gyermekhez is, hogy öröm volt nézni. Szabályok vannak. Nekik is, a férjeiknek is. Ha csak úgy szépen csendben az ember átlátja, belátja és megérti őket, több ideje marad élni, nem a miérteken sopánkodni meg az el nem fogadás súlyos nyomásával szívatni le az energiáit.

Az iszlám az egyetlen olyan vallás egyébként, ami elismeri Jézust mint prófétát, de azt viszont már nem, hogy ő Isten fia lenne, aki hasonló képességekkel rendelkezett volna. Mert hiszik, hogy Isten egyedi, egyetlen és meg nem ismételhetetlen. Ezért is hívják Allah-nak, nem pedig "csak" Istennek, hogy az egyediségét is ezzel erősítsék. Annak idején Mohammed próféta a lehető legjobb utat kereste a jó emberré válás felé. Így a legnagyobb szeretettel segítette a saját és a rászorulók útját. Ő volt az, aki Gábriel ark angyal közbenjárásával juttatta a Földre Allah szavait, a Szent Koránt. Az eredeti Korán arab nyelvű, és a Bibliával ellentétben, annak fordításait nem ismerik el. Csak az eredeti Korán jelentéseinek, fordításainak könyvelik el az összes létező fordítást.

Persze mindig minden gondolat további kérdéseket szül. Ugyanis maga a muszlimmá válás folymata igen egyszerű. Az öt pontra kell felesküdni, azokat őszintén elfogadni, és onnantól aszerint élni. Ezek a következők: 1. elismerni, hogy Allah az egyetlen és mindenható, mindennek a teremtője. 2. az ő szavait, a Koránt tekinteni követendő útmutatónak az életben. 3. imádkozni naponta ötször, meghatározott időpontokban. 4. elzarándokolni életében legalább egyszer Mekkába, az iszlám legnagyobb szent mecsetébe 5. minden évben 30 napot böjtölni, Ramadan-kor, a szegényekkel, rászorulókkal és éhezőkkel együttérezve.

De akkor hogy lehet mégis valaki igaz hívő muszlim nem arab országokból anélkül, hogy a maga teljes valójában értené és megértené a Korán arab szavait? Biztos anyanyelvi szinten meg kell tanulniuk arabul, ami bizony nem megy ám pikkpakk.

Na de, még csak egy gondolat a sok közül. De valahol muszáj mostmár álljt parancsolnom magamnak, napokig-hetekig tudnék írni, akkor is azt érezném, még minden bekezdéshez tudnék egy félkönyvnyi eszmefuttatást mellékelni.

Pénteken, a jóga utáni szokásos péntek esti agylelazítós könnyű mozimra befészkeltem magam, alig 15-20 perc után fel is álltam, és megköszöntem, mint aki jól végezte dolgát. Na jó - gondoltam - azért ennyira gagyira még nem fáradt az agyam. Haza is ballagtam szépen a gyülemlő tömegen át szivárogva. Majd szó szót követett, és nekivágtunk az éjszakának Enikővel.

Az arab országok nyaralóinak elkezdődött a nap, 11-kor már mozdulni alig lehetett az utcán. Majd, mint a holdkóros álmából felriadva mentünk az élő arab zene irányába. Az egyik bevásárlóközpont előtt verődött össze egy olyan tíz fős jemeni-maláj kooperációjú zenekar, akik autentikus arab hacacárét csaptak nekünk ukmukfukk. Szín arab tömeg, a hangulat a tetőfokán, az ember nem tud nem mozogni, ha ilyet hall, ami ott volt. Ők is teljesen kivetkőztek magukból, ilyenkor rendesen eksztázisba tudnak esni. Komolyan, mintha bármelyik arab országban lettünk volna. Annyi zene, annyi nevetés, annyi szeretet, annyi jóízű nagy evés-ivás, annyi élet van ezekben az emberekben.

Erre, nagy mosollyal csak forgolódtunk mikor merre, amikor megpillantottuk az egyik párt, a diákjainkat. Át is verekedték magukat, hogy szóljanak, menjünk csak oda családos kezenrázásra. Norah és Turki, ők is Szaúd-Arábiából sodródtak erre, Norah teljesen lefedett szaúdi hölgy, akinek olyan kifejező mosolygós szemei vannak, nagyokat szoktunk kacagni, elég jól összekattantunk. Na szóval, anya meg bátyus lepte meg őket a minap, így hopp, csúszik az indiai kiruccanás. Na de sebaj. Anyuka is olyan tisztelettel pislogott felénk a fekete fátyol mögül, hogy nahát, mi vagyunk a híres tanítók. :) Bár angolul nem tudott a szentem kommunikálni, a szeme az tényleg a lélek tükre volt. Mivel elterjedt a hírünk, hogy a lányok nagyon odavannak az ő fincsi puhán omlós hazai datolyájukért, anyuka direkt nekünk hozott egy nagy csomaggal, amit a Norah-ék lelkére kötött, hogy nekünk mindenképp adjanak oda. Le is bizniszeltük, hogy hétfőn behozzák a datolyát, mi meg visszaadjuk a kijavított dolgozataikat. És, ha mindenki boldog a szajréval, megtörténik a csere. Haha. :)

Hazafelé még egy másik diákom is elkapott az útkereszteződésnél egy közös sztárfotóra. Abdullah, a délutáni csoportból. Enikő meg is jegyezte, hogy úgy felcsillant, mikor meglátott, mint a csoda. Kis aranyos. Az iszlám kimondja, hogy azt, aki jót tesz érted, és csak egy olyan dologra is megtanít, ami által jobb emberré válhatsz, tiszteld és szolgáld. És így is tesznek. De nem azért, mert kell, hanem, mert már a vérükben van, ez így helyes és kész.

Egyik diákom mappáját kerülgettem a múltkor, mert éreztem, hogy valami kihagyhatatlan okosság lapul rajta, és ugyehogy...tádááám:

"A boldogság kapujához nincs kulcs, ne is keresd. Az ajtó mindig tárva nyitva."

Nem tudom hogy leszek ráérőben az íráshoz indulásig, mert elég húzós vizsgahét csap leránk holnaptól, csütörtökön meg gyakorlatilag a munkahelyről süpítek a reptérre, úgyhogy inkább még most bemontázsolok ide mindenféle képeket. Szeretettel, élményekkel. És nagyon várom a nagy otthoni öleléseket már.

2009. július 23., csütörtök

1431-ben, Inshallah - még 7 nap

Kedves hatos fogatom délutánonként ugye napi rendszerességgel csal ki hasfogós könnyeket a szemem sarkából a jóízű nevetésekkel. Mondtam már, hogy odavagyok értük?? Hm? Ja, már igencsak nem egyszer. :) Mostanában, hogy közeledik a végünk, egyre gyakrabban adják tudtomra, hogy milyen jó is volt így nekünk, és, hogy mennyire értékelik a munkám, és, hogy mennyire érezhetően fejlődtek meg lálálálálálá. Csak úgy szaladgálnak ilyenkor a boldogsághormonok. Mi spanolná a lelkes tanárt, ha nem egy ilyen jóhumorú összakattanós okosodni vágyó kis csapat. :)

Ma újabb nyelvtani fejezetünkhöz érve, feszegettük, hogy ki merre járt vagy nem járt eddig a világban példamondatoknak használva fel őket. Mire Csilla is dobálózik a szavakkal, és megjegyzi, hogy ő még nem járt ugye Szaúd-Arábiában. Erre jön is a lelkes tekintetű ösztönző megjegyzés Omar és Abdullah felől: "Szerintünk hamarosan fog teacher Csilla, Inshallah, 1431-ben, Inshallah." Az ugye az arab naptár szerint számolva van ám, nem ám vissza a múltba időutazva vagy ilyesmi. Az úgy kábé a jövő évben lenne nekem, a mi időszámításunk szerint.

"Inshallah" pedig egy olyan kedvesen, gyakorlatilag minden egyes mondatuk végére (vagy közben is többször) beékelt szófordulat, amellyel minden hívő muszlim lelkületű embernek illik rendszeresen élni.

Jelentése gyakorlatilag az, hogy "ha Allah is úgy akarja".

Fogok ám még az iszlámról eszmecserélni a hétvégén itt írásban. Anélkül nem is mennék haza, hogy még itt frissiben ne osszam meg azt a sok okosságot, amit igaz hívő emberektől tanultam.

Béke legyen mindenkivel. Inshallah.

:)

2009. július 22., szerda

Köszi a nevetéseket - még 8 nap

Ma valamiért eszembe jutott az az angol pár, akikkel a borneói dzsungeltáborban ismerkedtünk meg. Egy csónakban ültünk tűkön, a dzsungel könyve szereplőinek a felbukkanására várva, ugye.

Egy olyan negyvenes lehet a pasi meg a nőci is, igazából a nevükre nem emlékszem már. De az Enikőnek meg nekem is feltűnt, hogy öröm volt nézni ezt a mindenre kész, bevállalós, öröm- és szeretetteli párt, tele élettel és humorérzékkel.

Vágni lehetett a harmóniát körülöttük. Így húsz év után is. Sőt, az embernek az az érzése ilyen párok körül, hogy az idő csak még inkább nekik dolgozik, a kapcsolatuknak. Szép.

Bár gyerekkel nem áldotta meg őket a sors, de a természet, az élet és egymás szeretetével végighaknizzák a világot két munkával teli szezon között. Szimpatikus volt, amit csinálnak. Hogy bárhogyan is alakul, kihozzák magukból és a helyzetből a maximumot.

Nem visszanézni, nem is mindig előre, hanem akkor és ott és ahol és akikkel vagyunk befogadni mindazt, ami tálcán kínálja magát.
Nem eső után vágyni a köpönyegre vagy mi. Vagy legyen mindig köpönyeg a táskánkban, vagy tanuljuk meg élvezni azt is, ha megázunk.

Na szóval, az utunk során annyi érdekes és szimpatikus emberrel találkoztunk. Annyi mosoly, pillantás, nevetés, arcvonás lépett be az auránkba annyiféle kultúrából a világ számtalan pontjáról. Elérhetőséget már annál jóval kevesebbükkel cseréltünk persze. Azért a realitás talaján maradva, nyilván csak néhányukkal fogunk kölcsönös érdeklődésre vágyni a másik iránt a jövőben is.

Na de, szinte mindenkitől megmaradt egy pillanat vagy egy gondolat, ami már a lelki ruhásszekrénybe be van pakolva. És, ha épp a hangulat odasodorja az embert, felölt egy darabot, majd a tükörbe nézve egy huncut mosoly...igen, az is milyen érdekes találkozás volt. És, ami őszinte mosolyt csal az arcunkra, az már csak jó lehet nekünk, nemde? Hopp, egy kis boldogsághormon felszabadulás. Sok kicsi sokra megy.

Az az angol pár egy nagy mosollyal és a nagy hátizsákjukkal épp az utat átszelve, az autók között szlalomozva egy kis borneói városocska közepén kiáltotta... "Köszi a jóízű nevetésekért!" és továbbálltak... De ez mennyire kedves dolog volt, megkoszonni az egymas arcara csalt mosolyokat. Soha ne becsuljunk ala egy mosolyt, mert, mint ahogy azt egy szamomra igen kedves idezet is kimondja: "A mosoly egy olyan gorbe, amely mindent egyenesbe hoz." (draga Anyszim is pont ezt az idezetet ekelte be megjegyzesnek... anyja lanya :)

Ők is mentek tovább megülni az útjukat, és mi is a mienket. Ami bárkinek bármit is rejt, ha ilyen mosolyokkal, vidámsággal és nyitottsággal éli majd meg az ember, abban hiba nem lesz.

Csak néha utak keresztezik egymást. A skála igen széles, hogy mennyit időzünk az útkereszteződésben. Lehet csak egy összenézés, egy mosoly, egy nevetés, egy jó beszélgetés, egy barátság, egy szerelem, egy bármi más. Mindegyik különleges a maga módján. De tudjuk jól, utak keresztezodhetnek, utak szétválhatnak. Minden ertekes talalkozas bennunk hagyja a labnyomat. Es mi azzal lepunk tovabb.

Így megy ez.

:)

Ó elvira - még 9 nap

Nem tudom megfogalmazni, hogy milyen érzés volt az előbb rákattintani az elvira.mav.hu-ra, és a Budapestről Debrecen felé tartó vonatokat méregetni indulási meg menetidő szempontokból. És nem csak azért, mert miért ne, hanem azért, mert rendesen igénybe veszem már olyan közel, mint jövő héten a szolgáltatást.

Sokévet zötykölődtem rajtuk. Mindig is igen kedvelt óráim voltak azok. A pusztába merengve, zenével a fülben vagy egy jó könyvvel a kézben a jövő hét kihívásaira hangolódva a fősuli felé tartva. Rendesen élvezem a vonatozást.

Érdekes élmény, hogy tíz ennyire más világokban eltöltött hónap milyen honvágyas érzéseket vált ki az emberből. És nem azért, mert itt nem jó meg nem olyan meg ó jaj.

Nem nem.

Hanem azért, mert mindent ott kell megélni, ahova való. Világgá akartam menni, tanulni, tapasztalni, megélni, meglátni mindazt, amiről mindaddig csak álmodtam. És az egész világgal együtt nevetni, nem pedig rajta. :) Élményeket, érzéseket, illatokat, színeket, ízeket, addig nem látott arcokat, embereket megismerni. Ez mind pont ott figyel bennem, ahol kell neki.

De az én otthonom, a magyar nyelvem, az én családom és szeretteim, a Szimpla kertem (budapesti legkedveltebb lazulós helyem), a biciklim a városligeten át, a túró rudim, a tokaji meg teleki borom, a töltöttkáposztám, a túrógombócom, a csirkepörköltöm, a székelykáposztám, a slambucom, a trappista sajtom, barackom, cseresznyém...meg még egy igen hosszú listám az mind otthon van nekem.

Azt hiszem, ez tényleg egy másik kis furfangos nekünk címzett összeesküvése az életnek, hogy minden további nélkül tanuljunk meg őszintén vágyni arra, ami a mienk.

Jó, persze, ez nagyon okos meg minden, csak lennék már otthon. :)