A még nem kitaposott ÚT

Sokat gondolkodom mostanában azokról a bizonyos derült égből véletlenül érkező egyértelmű vagy észrevétlen "jelek"-ről, amik akarva akaratlanul terelnek bennünket. A naponta hozott számtalan kisebb-nagyobb döntésekről, lehetőségekről, amelyekkel vagy élünk vagy nem.
Annyira sokan gondolkodunk erről annyira sokféleképpen. Sokakat hitük, sokakat hitetlenségük és sokakat tapasztalatuk vezérli meggyőződésük kialakításában.

Többen mondták mostanában körülöttem, hogy "véletlenek nincsenek". Akkor mik ezek a bennünket pont odaterelő történések, ahol akkor épp lennünk kell? A sorsunk lenne vagy csak útbaigazítások?

Andris szerint mi csinálunk mindent magunknak, és mi vagyunk a saját életünk kovácsa, és szerinte igenis vannak véletlenek. Ezzel részben egyetértek, hogy a döntések abszolút a mi kezünkben vannak. De azt gondolom, hogy a kínálkozó lehetőségeket nekünk kell magunkhoz vonzani. Mert szerintem meg mindennek oka van, amiért történik. Hiszem, hogy akarhatunk valamit annyira, és hihetünk valamiben annyira, hogy végül felénk sodorja az élet. Nem mondanám, hogy pontosan Egy, nevén nevezhető transzcendentális gondviselő Erő...de akkor sem hiszem, hogy mi csak úgy vagyunk, és minden csak úgy történik.

Szerintem mi mind ÚTon vagyunk. És tényleg mindig ott vagyunk, ahol lennünk kell. Ha nem vagyunk elégedettek azzal, ahol épp vagyunk, és épp ezért nem is hisszük, hogy nekünk ott kellene lennünk, az pont a bizonyítéka ennek. Mert nem akarunk eléggé máshol lenni, nem vagyunk elég bátrak, nyitottak vagy rugalmasak ahhoz, hogy változtassunk, nem hiszünk eléggé magunkban. Márpedig elénk nem rakja senki a számunkra ideális életet, a megfelelő emberekkel, anyagi helyzettel és életkörülményekkel. Csak addig jutunk, ameddig merünk jutni.

Az, hogy nekem a legnagyobb vágyam volt, hogy minél többet lássak a világból, minél többet érezzek és tapasztaljak az csak egy gondolat. Ami épp minden eddig megélt érzésből és élményből fakadt. Most meg megismerkedtem derült égből Enikővel, összekattantunk, éjtnappallátéve kutakodtunk, és végül október 1-jén utazunk, hogy valóra váltsuk az álmunk. Most vele kellett találkoznom, dolgunk van egymással.

Segíteni egymást abban, hogy megtaláljuk a lelki békénk, hogy még teljesebb életet éljünk, hogy még gazdagabbak legyünk minden nem anyagi szempontból. Hogy a "boldogság" ne egy lelkesen dobált megmagyarázhatatlan fogalom legyen, hanem egy kellemesen elégedett érzés a lelkünkben azzal, akik vagyunk, és azzal, ahová tartunk. Hogy ne csak akkor lehessünk boldogok, amikor szerelmesek vagyunk, vagy amikor valami nagyon intenzív pozitív ingerhullám ér bennünket, hanem úgy általában... Az az igazi. Bár annak elérése sokkal rögösebb, hosszabb folyamat, de legalább annyira izgalmas is.

Mindig mindent lehet. Csak tenni kell érte. Merni kell tenni érte.

Persze mindenbe bele is lehet bukni. De nem szabad azt bukásnak megélni. Az a tanulópénz. A sikerig vezető rögös úton annyiszor nem jöhetnek össze a dolgok, csalódhatunk sokszor, sokmindenben és sokmindenkiben. Ha feladjuk hamar, meg is érdemeljük, hogy ne sikerüljön végül.

Higgyünk magunkban, és higgyük, hogy akkor, ott, abban a pillanatban úgy döntünk, ahogy döntenünk kell. Az, hogy később máshogyan tennénk, az mindegy. Az adott pillanatból kell kihozni a maximumot. A következőben már nem az előzőre, hanem az újabb adódóra kell figyelnünk. Hogy ne a múltban éljünk.

Ez most nagyon lelkis lett, de muszáj volt, jólesett.

dhanya baad

  
 

  
 

Nna pont az nem jutott eszünkbe Enikővel, hogy dhanyabad ('köszönöm') ott nagy hirtelen tegnap, amikor egy kedves nepáli fiatalember kilépve a felvonuló forgatagból megajándékozott bennünket egy-egy kis nepáli erszénnyel. Teljesen letablóztunk. Ott vártuk, figyeltük a felvonuló néptáncosokat, én meg közben kattintgattam, mire megláttuk Narayant és a nepáliakat. Ők is ott vonultak vidáman örömködve. Amikor Narayan meglátott bennünket, kaptunk egy nagy mosolyt, és elmondta a többieknek, hogy mi is oda készülünk, mire mind ránk mosolyogtak, és akkor lépett felénk a srác.

Nagyon izgalmas volt egyébként 9 teljesen más zenei- és tánckultúrát egymás után látni és hallani, csak úgy kapkodtuk a fejünket. Bár nem nagyon voltunk a topon, mert nagy valószínűséggel azért a szervezetünk csak lereagálta ezt a hirtelen jött 4 védőoltást, kcsit leamortizált bennünket tegnapra. De már jó. És megyek haza ukmukfukk. Jéjjj. Vágyom már nagyon, megölelgetni mindenkit, és sietnem se kell, legalább egy hétig maradok. Hogy utána frissen fitten vágjak neki a CELTA-nak...fhúúúha.

Beszúrások

Ma még tovább fokozódott az indulás közelgő izgalma, megkaptuk a védőoltásokat. Hármat kaptam, hastifusz és tetanusz ellen, meg a Hepatitis A+B-t azt kombináltan egy füst alatt el lehetett intézni, bár még lesz egy ráadás szeptemberben. Vicces, hogy milyen pozitív ingerhullámot hozott magával ez a szurkálás.

Felindulásból el is mentem ikszedjére a Decathlonba, hogy sürögjek-forogjak kicsit a túracuccok között, nagyon élvezem. Meg kicseréltem a túrabakancsom is. Már gyakorlatilag alig maradt valami azon a blokkon, ami ne lenne bekarikázva visszavétel miatt a legutóbbi nagy bevásárlásból. Hát igen... Nincs ugye failure, csak part of the process towards success van... ;) Megmosolyogtató, hogy bár még teljesen szűz túrázó vagyok, számok, adatok, méretek, mások tapasztalatai és véleményei már a fülemen jönnek ki. Ma pélául a Decathlonban, mint egy vidámparkban tuszkoltam bele túrazsákokba nehezékeket, és próbálgattam, miután nélkülük távoztam... DE! Megint okosabb lettem.

Most meg kéne már aludnom. Valamiért nem nagyon ment most, felébredtem. Ja, és kóvályog itt valahol körülöttem egy pók is, akit az előbb illedelmesen ki akartam tessékelni a kertbe, de gyorsabb volt, meglógott a kezeim közül, maradni akart. Pedig biztos izgisebb az élet egy póknak a zöldben. Ő is tanul ma valamit.

Festés, burkolás, Szigetelés

A Sziget igazán good fun volt. Rég vártam már ott lenni egy egész hetet. És pont olyan nagyon Nagy volt, mint amire számítottam. Semmi se túl, minden és mindenki pont olyan, amilyen. Egy nagy rakás ereszd el a hajam Világfalu. Ezen az ominózuson épp térdporckorongsérvet ( :S...) kapás közben vagyunk Mystery Gang koncert alatt. A legjobb pillanatok egyike. Enikővel, jómagammal, Zolival és Nikivel.

Ez pedig csak azért, mert ugye, hogy nem is koszos-poros a sziget ... Rég éreztem már magam ilyen nagyon jól ennyi dzsuvában fetrengve kézzel lábbal ... Beszéltük is Nikivel, hogy nem is gondolnánk, hogy 5 napnyi földön csúszás és mindenen osztozkodás napi 69998 másik emberrel ilyen nagyon feltölt bennünket. Pedig hajajj hogy de. Ámbár noha hazamenősen nyomtuk, mert jólesik egy meleg puha ágyba bukfencezni mindenek után, szó se róla.

Akkor Namaste!

El sem hiszem. Pedig tényleg. Muszáj elkezdenem blogot írni, mert akkora ingeráradat bombáz nap mint nap itt a nagy előkészületekben, hogy "papír"-ra kell vetnem...