A mennybejutás ára

Nahát, olyan ukmukfukk telnek itt a napok, hogy csak úgy hűha. Mindig van egy rakás megosztásra váró gondolat a fejemben, aztán az itt mind megosztásra váró marad... Csak úgy tesszük-vesszük itt magunkat nap mint nap, és nem nagyon ülünk le huzamosabb ideig gép elé. Na de pedig tudom én, hogy nem is kéne olyan sokat mindig, csak legalább... Na, tudom én persze, aztán mégse. Utól kell érnem magam itt is.

Hol is hagytam abba múltkor, nem is nagyon tudom már. De a lényeg a lényeg, hogy nagyon kis szépen kialakult a kis mindennapi rutinunk mostmár. Reggel kelés, hangulathoz illő zenekeresés, bezöldteázás, beműzlizés, sziluettépítés, majd irány két sarokkal odébb a taxisunk mögé behuppanás.

Taxival járnak a csajok ugyanis munkába, elnééézést. :)Merthogy a helyzet itt úgy néz ki, hogy a benzin valami irgalmatlanul olcsó, sokadrésze az otthoni áraknak, ami ugyan nem nehéz. Épp ezért, ha rendesen taxi órával megy az ember, és nem is egyedül teszi mindezt, olcsóbbra jön ki, mint a tömegközlekedés, ami pedig a reggeli csúcsidőben nem valami lélekmelengető, mint inkább idegeketpróbáratevő itt.

Ez mind szép és jó lenne, csakhogy ezt mindenki tudja, nem marad a mi kis titkunk, így a taxisofőrbácsik rendesen nem hajlandóak bekapcsolni az órát, csak fix öszeggel indulnak be, ami nyilván sokszorosa az órás megoldásnak. Csakhogy neki is érdemes legyen reggel felkelni. De nem viccelek, rendesen ment a taxis vadászás rendszeresen, aki végül egyáltalán hajlandó elvinni az embert A-ból B-be. Nincs nagyon messze neki, nem nagyon bonyolult odajutni, és az összeg is elfogadható neki... Nem viccelnek. Azért van itt munkamorál a javából. A malájok mint kiderült, tényleg ilyenek amúgy.

De nem tudnám megmondani, hogy akkor ki kivel van, ki honnan jött, ki mennyire maláj vagy sem. Ezt biztos a főváros is teszi, de itt tényleg annyiféle arcot észlelni, hogy csak na. Az, hogy sajnálatos módon az ázsiaiakat nem nagyon tudjuk behatárolni, pont vajon azokat az arcvonásokat melyik ázsiai irányból fújta ide a szél, az egy dolog. Ők vannak amúgy nagyon sokan. Aztán vannak bőven európaiak, velük már jobban boldogulunk, bár sosem tudni, ki jött csak átutazni, télből trópusokra nyaralni, puccos nemzetközi cégtől öltönyösködni, vagy huzamosabb időre ittragadni. Van itt minden.
Na meg hát, hogyisperszenem végül, de nem utolsósorban az a 22 arab ország is jelesen képviselteti magát. Muszlim ország lévén, rendesen kényelmesen hátradőlhetnek még a legvallásosabb muszlimok is, itt nekik minden adott.

Mi csak őket tanítjuk, így nagyon izgis napi szinten tapogatózni, közelebb kerülni, nagyobb rálátást nyerni az egész kultúrájukra, vallásukra, nagyon élvezem.
Ehhez mindjárt szorosan kapcsolódik, hogy hova is visz reggel bennünket Ahmadunk, a taxis, akit a szerencse szele fújt felénk. Minden reggel vár ránk, egy tök reális, fix összegért. Na de hova visz?? Hát egy olyan emeletes, sokszobás nagyházba, amit a szaúd-arábiai kormány tart fenn. Na de, hogy mire? Hát arra, hogy Eni meg egy angol nőci, Lisa meg Csilla szaúd-arábiai sokgyerekes négyfalközül reggelente kiszabaduló nőciket okítson az angol nyelv szépségeire. Tiszta izgis, nem is hiszem el, hogy milyen kultúrkavalkádban van részünk nap mint nap amúgy. Nekem ez Paradicsom. Imádom. A világ olyan sokszínűségébe ad bepillantást, amit megélni sokkal intenzívebben lehet, mint azt megírva visszaadni.

Ezért is csendesedek amúgy írásban mostanában, Enikőkével be nem áll a szánk, annyi minden ér bennünket, de azt papírra vetni, nem olyan ám. Jó, tudom, hogy ez így van rendjén, legalább próbáljam meg, mert tényleg annyira szeretnék ebből átadni dolgokat. Ezt semmiképp sem akarom mind csak magamnak megőrizni, az igét bizony hírdetni szeretném.

Na szóval hááát... Az iszlám "bibliája" ugye a Korán, ami négy lehetséges követendő utat ad írásba, a maga szabályaival, kitaposott útjaival a mennybe jutás felé. Mert hitük szerint, a halál után mindenki úgymond levizsgázik, mérlegre helyezik élete minden cselekedetét, és ekkor derül ki, hogy menny vagy pokol az érdeme. Ezért is jó biztosíték nekik a Korán, mert az abban leírtakat követve, annak szabályait meg nem szegve élve a mennyben helyfoglalást kapnak.

A legmuszlimabb, legszélsőségesebb útvonalat követő ország az Szaúd-Arábia. Angliában emlékszem, hogy láttam olyan teljesen lefeketített nőket babakocsikat tologatva, magukból annál inkább kivetkőzött férjükkel az oldalukon. Csak rácsodálkozó tekintettel figyeltem őket, hogy vajon miért, milyen élet lehet a lepelből előbukkanó tekintet mögött. Majd még azt hiszem Frei Tamás csinált egy-két igen érdekes műsort ezeknek a nőknek az életéről, amiket tátott szemmel néztünk végig. Azt gondolná ilyenkor az ember, hogy biztos jó nagy hatásvadász a pasi, fele sem lehet ennyire ilyen.

Erre besétálunk reggelente ebbe a nagy besőtétített házba, és ott várnak ránk ezek a nők a fejüket és arcukat fedő lepeltől megszabadulva, felszabadulva benemáll a szájuk trécselve. Van nekik jó nagy nappali kettő is meg konyha meg maguk a termek, ahol az órákat tartjuk. A férjeik itt tanulnak egyetemeken, ők meg a sok gyerekkel otthon ugye addig bezárva lennének, ezért a szaúdi kormány fedezi nekik az angolozást minden velejárójával együtt. Hozzák-viszik őket, bébifelügyelőket fizetnek, akik az órák közben a kicsiket szórakoztatják, na meg persze busásan az órákat is megfizetik. És nagyon jófejek. Kicsit azért izgultam, hogy milyenek lesznek, eléggé nyitottak és rugalmasak-e. Hát ők aztán azok, a javából. Ebben az épületben aztán tényleg elengedik magukat. Csinosítják magukat, smink meg hajbelövés meg ékszerezés meg minden meg nevetés vihogás viccelődés okosodás szünetekben eszmecserélés, ez nekik az igazi kikapcsolódás. Majd az órák végeztével lepel fel, elöl megkötés, alul átkötés, mindent befedés, még a szemüket sem látni, úgy elbújás a világtól, az épületből csak úgy kilépés. Elköszönni már legtöbbször nem tudok személy szerint, mert nem tudni, hogy az előbb az emeleten olyan jóízűeket kacagó csillogó kisminkelt szempár és pirospozsgás arcpír melyik lepel alatt rejlik...

Annyira folytatnám még tovább, de muszáj mennem. Most rendesen a nyelvsuliba, a többi órára oda járunk, csak a nőknek van ez az elszeparált megoldás.

Jövök majd, mondom tovább.