elmaradt thaiföldi képes szösszenet

Még Bangkokban szedtem össze pár gondolatot az ottani hogysmintekről. Íme itt.

...

Szóval szóval, még csak alig harmadik napja vagyunk itt, de már mintha 2 hete lennénk. Belecsöppenni egy ennyire más világba alig 3 óra repülőút alatt, mint ahol az elmúlt hónapok teltek, teljes ingervasút..

A lista végestelen véges lenne mindazokról, amik teljesen máshogy vannak erre Thaiföld 10 milliós fővárosa felé, mint egész Nepálban voltak. Még ahhoz képest is, hogy ez nekünk egy egészen más megközelítésű bepillantás ide most.

Eleve 10 nap Kathmanduban ragadt várakozás után végre felülni a várva várt repülőre, és hátradőlve dhal bhatot majszolva felfogni, hogy akkor mi most tényleg úton vagyunk Bangkokba, az nem volt semmi.

Majd a 10 napig több ezer kormánydöntögetésre összegyűlt tüntetésre hajlomos által elfoglalt reptérre belépni kicsit olyan volt nekünk mint Alice-nak a Csodaországban.. A mindenki által megjósolt feloszlatás utáni káosz és fejetlenség helyett szinte hogy közel s távol mi voltunk az egyetlen turisták abban a leírhatatlanul hatalmas többemeletes, többmilliárdos csillivilli szupermodern nemzetközi reptéren. Nyugalom és béke van már itt, talán nagyobb is, mint ami a fejenállás előtt lehetett, mert most kicsit mindenki megint elérte, amit akart. Politikai tüntetési szempontból. A miniszterelnököt meg az egész pártját elítélték, 5 évre eltiltották őket a politikától. Állítólag a pár hónappal korábbi választásokon korrupciós csalással győztek. Ki tudja mi volt ott. Amint hallom, elég korrupt az egész ország. De muszáj volt a bíróságnak rendet teremteni ha már. Úgyhogy győztek a tüntetők, szépen el is párologtak a dühükkel együtt.

Az ott ragadt turisták ugye menekültek már hazafelé, befelé pedig legyünk őszinték, rajtunk kívül nem sokan siettek mostanában… Így aztán jutott nekünk ember, aki velünk foglalkozott bőven. Az általában hosszúra nyúló szőrszálhasogató, vértizzasztós „visa on arrival” procedúra pedig nem tartott nekünk tovább 2 percnél, és persze simán könnyen. Tudjuk mi, örültek, hogy jövünk.

Na szóval az egész reptéri hangulat már azért adagolta nekünk, hogy mennyire más világba is csöppenünk mi itt akkor most bele fele. Első utunk a mosdóba vezetett. Hát, láttunk csodát. Szép tiszta fehér csempézett csillogós wc- meg mosdókagylók meg jó illatok meg lágy zene meg wc papír meg mindenféle luxuscikkek… Mi meg nem is alkalomhoz öltöztünk. J

Majd irány a vámmentes parfüméria. Teljes elalélás a kínálattól, illathalomtól. Azt sem tudtuk mit fújjunk hova. Nem nagyon fújtunk semmit sehova az elmúlt hónapokban. Nem is hiányzott akkor ott. Másról szóltak a napok, élmények. Na de azért ki is éhezteti az embert, hogy, ha legközelebb a kezébe kerülnek ilyen csodaszelepes világillatok, úgy tudja értékelni, bizsergő belső szervekkel, mint akkor ott mi.

Hihetetlen, hogy mennyire megtanítja az embert egy ilyen nepáli élményköteg értékelni mindazt, amilye eleve van. Először is, hogy tisztában legyünk vele, hogy szükségünk van rá. Tudjunk vágyni rá, vágyakozni utána. Majd pedig vigyázzunk rá, amennyire szeretnénk, hogy továbbra is része legyen az életünknek. Ezt rengeteg mindenre és mindenkire értem. Nem is csak tárgyak és személyek még ráadásul. Még annál is mélyebbre evezi az embert, majd kiszáll a csónakból, és szabadjára engedi, benne hagyva minket egy evezőlapáttal. Nincs olyan, hogy rossz irány. Döntések vannak, melyeket akkor és ott kell meghoznunk. Akár már egy perc múlva is teljesen mindegy, hogy az akkori fejünkkel máshogyan döntöttünk volna. Már akkor nem ugyanazok vagyunk, mint előtte voltunk. Minden evezőcsapás előre visz. És ha hátra? Az sem gáz, ha időben észrevesszük. Figyelve persze egy rakás mindenre a víz sodrásától a szél erősségén a bennünket körülvevő csónakokon át a célpartszakaszig. Minél jobban tudjuk, hogy hol akarunk majd kikötni, annál jobban mehet az evezés, mert látjuk, hova tartunk.

Ezt most megint muszáj volt, kikívánkozott. Persze nem szorosan Bangkokhoz kapcsolódva…

Na de, nincs ugye most miniszterelnök meg az egész kormánypártja, választások pedig még pár napig váratnak magukra. Akkor ki irányítja most ezt az országot?? Jöhetne jogosan a kérdés. Hát az ő minden képzeletet felülmúlóan nagyra becsült és istenek isteneként tisztelt királyuk. Nem ám, hogy csak ő úgy van és isten éltesse sokáig meg minden. Minden második lépésnél találkozik az ember egy elképesztően kimunkált, felcsicsázott sok négyzetméteres keretbe foglalt fényképével, ahol épp valami nagyon fontosat csinál mint fényképezik, mély levegőt vesz, kutyát sétáltat, balra néz mosolyogva, jobbra néz elmélyülten, kifúj, beszív. Durva amúgy. Nem is tudnám el sem képzelni, hogy tényleg hogy is működik a tömegpszichózis egy amúgy ennyire fejlett országban. Hát így.

Ideérve, gondolnánk, hogy ez egy fhú de gazdag ország. Pedig nem is, mert nem az ország jómódú, hanem a királyuk. Nem kicsit. Mindenüket neki adják, istenként borulnak a lábai elé, de annyira szó szerint, hogy ennél nagyobb tiszteletet ember nem kaphat, mint amit mi is láttunk, a szülinapjára ideérve. Mindenki a király kedvenc színeinek kikiáltott színű pólóban, „Isten éltesse sokáig a királyt!” feliratokkal, ameddig a szem ellát, vagy talán még azon is bőven túl. Az otthoni karácsonyi kivilágítások rendesen elbújhatnak a mögött, ami itt a szegény ártatlan fákat húzza sok kilométeres szakaszokon csak és kizárólag a király szülije körüli pár napban.

Pedig itt aztán nincs karácsony. Csak maximum egy-két eltévedt felcsicsázott mű fenyőfát látni, a turistáknak udvarlóban. Ez egy alapvetően buddhista ország. Nepál 80 százaléka hindu volt, és úgy kb. 11 volt buddhista. A maradék százalékokat is kitöltötte mindenféle sokszínű vallás, de a szépsége a dolognak az volt, hogy mind békében megfértek egymás mellett. Csak simán egymás iránti tisztelet és elfogadás. Ennyire egyszerű ez.

Na de, már Nepálban megtanultuk, hogy a buddhizmusnak rengeteg változata létezik meg, hogy buddha mennyi végestelen véges alakban reinkarnálódott, amelyeket belátásuk szerint hol mennyire tisztelik istenként és tekintik a kultúrájuk részeként.
Nagyon úgy néz ki, hogy Thaiföldre az egyik legnagyobb hatással egy olyan alakja van, ahol is férfiként és nőként is megjelent. Ez nem hangzik valami egyszerűen, tudom.

Pedig megmagyarázhatja az egész fennálló kőkemény matriarchális társadalmi rendszerüket. Abszolút nőuralom van. Sokkal több joguk és beleszólásuk van, hatalmuk van. Nemcsak nagy dolgokban, hanem a hétköznapokban is, simán verik a nők a férjeiket például… Na mindezek összeadódnak, és valami nagyon ledöbbentő megközelítése alakul ki a nemiségnek a saját szemünk láttára.

Míg Nepálban a férfi az, aki igazán megéri a pénzét, őt szolgálják, az ő kívánságát lesik, mindenben az ő igényei az elsők. Nem egyszer fordul elő, hogy, ha kiderül időben, hogy lány lesz a gyermek, egész egyszerűen elvetetik.

Erre körbepislogunk egy ilyen országban, ahol bár majdnem minden nemű gyermek nagy valószínűséggel megszületik, hamar eldöntheti ő maga is, hogy milyen szeretne lenni. Vagy épp a szülei döntenek úgy, hogy úgy kábé 10 éves korától inkább női nemi irányba indítják el a csemetéjüket. Nem ám csak úgy ráadnak valami rózsaszínt meg megnövesztik a haját, nem kispályáznak. Kőkemény hormonkezelés, napi injekciókkal meg tablettákkal, majd mindenféle plasztikai műtétekkel, képzeletünket igencsak felülmúló eredményekkel. Például ez a nagyüzemiség magyarázza, hogy az egész világon Thaiföldön a legolcsóbbak a mellplasztikai műtétek. Nem is csodálom. Na szóval, így lesz itt szinte minden második ember „ladyboy” itt. Ez a fantázianevük. De nem ám transzvesztiták vagy ilyesmi. Messze sokkal szebbek ám, mint a maguk egyszerű természetességével megáldott thai nők. Szürreálisan persze, de akkor is. Nagyon durva. Bár hallani hallottam, hogy vannak itt bőven, meg, hogy milyen sok vicces sztori alakul, hogy európai fehér emberek összeszűrik a levet a messze földön híres szép thai nőkkel, entyem pentyem, mire kiderül, nem gyári a szerelem. Na de hogy ennyien vannak.

Ha pedig nem ladyboyok, akkor még mindig meg van az igen magas esélye annak, hogy homoszexuális vagy durván metroszexuális az a fess thai legény, aki lekésett a kezelésekről. Mondom, hihetetlen ebben az országban a nemiség kezelése. Nepálban még az is tiszteletlenség volt, ha kinn volt az embernek a válla, meg soha nem lehetett például párokat kézen fogva látni, nem heteroszexuálisnak lenni pedig nem is kérdés, hogy az nem opció egy tisztességes hindu embernél. Na de itt Thaiföldön, ez simán benne van a pakliban. Bár még mindig nem azt jelenti, hogy ez a homoszexuálisok paradicsoma lenne, mert a szexuális beállítottságuk nem feltétlenül a saját nemük iránti vonzalmat jelenti, csak egész egyszerűen ők máshogyan élik meg a testiséget, nemiséget. Az ő buddhizmusuknak ez szerves része.

Mindenkinek megvan a maga istene. És persze a saját kérdőjele is a feje felett.

Tengervizet is láttunk ám. Jót tett a lelkünknek, nem tagadom. Mikulásra még nem vártam a parton sülve, flip-floppal a homokban.

Városnézések is voltak ám, amennyi belefért. Természetesen megint teljesen mindegy volt, hogy reggel mit terveztünk aznapra, sodródásunknak és miértnepersze hozzáállásunknak köszönhetően hagytuk magunkat rendesen, jó móka volt, a fél napot a tuk-tukban pislogtuk és kapaszkodtuk át. Tuk-tuk az a kis motoros modern változata a nepáli lábbal hajtós riksának. Van itt bőven belőlük. De nem is gondolnánk, hogy drágább is tud lenni, mint a taxi. Pedig igen. Amúgy rezzenéstelen arccal szinte már hobbiból vágják itt át a szegény ártatlan messziről jött embert, egész láncolat van kiépítve erre. Többe is belefutottunk, hihetetlenek. Mi csak egy jót nevettünk az egészen, mert anyagilag azért odafigyeltünk, mire bólintunk rá, de azért durvák. Pont el is gondolkodtam, hogy azért Nepálban ilyen szinten soha nem élnének vissza az ember jóhiszeműségével. Azért itt látszik, nem most kezdték.

Na de, thaiföldi kiruccanásunk hovatovább koronája azért kétségtelenül a tradicionális thai masszázs volt. Enikő öccsétől kaptuk ajándékba, ez aztán tényleg életre szóló volt. Egy csillivilli szuperpuccos ötcsillagos helyen sorban várják az izgatott klienseket, hogy hadd adják már meg nekik, ami jár. Angolul nem nagyon megy a kommunikáció, de a testbeszéd annál inkább. A testünk kilencvenvalahány pontján dolgoznak úgy, hogy nem is hittem el. Egyből tudta, mit nyomjon, mit masszírozzon, hogy nyújtson. Totál vágják, mit hogy. Pakol, fordít, hajlít, mászkál az emberen. Mi meg csak nézünk, hogy légyszi ne hagyd abba. Aztán még legurítunk egy méregtelenítő friss zöld teát, és pont mintha egy egész wellness hétvégén lennénk túl.

A thai konyha pedig izgalmas, érdekes. Nyílván csak csipegettünk a kínálatból ennyi idő alatt, de bejövős. Közel sem annyira vegabarát, mint a nepáli konyha, rengeteg húst esznek. De cserébe van egy rakás friss tengeri pipere itt szinte a tengernek a partján.

Beszéltük amúgy Enikővel, mennyire élveznénk egy olyan világjárós kulináris könyvet összerakni. Imádjuk birizgálni az ízlelőbimbóinkat, és nem csak úgy enni. Pláne próbálgatni új ízeket, felfedezni más nemzetek konyháit, lefigyelni az étkezési szokásaikat, velük enni, az az igazi. Tényleg igyekszünk kerülni a turistás kajáldákat. Drágák, telepakolják nyugati kreálmányokkal a menüt, meg a helyi ételeket is sokszor úgy készítik el meg úgy hívják, hogy ez majd biztos jobban bejön a simabőrüeknek. Helyiekkel kajálni a tuti. Akkor az étel is helyi meg az ár is persze.

Jajjj, és hát azok a gyümölcsök, amik itt mennek errefelé…. Óóó. Olyan furanevűek meg külsejűek, hogy már kézbe venni is vicces. Amúgy meg olyan izgis mindenféle otthon főleg csak konzervként ismert gyümölcsöket frissen fáról szelve nyammogni, hogy hűha.

Na de akkor, mindjárt felmérjük a maláj konyha hottentottáját, mert állítólag nem nagyon van olyan speckós malájos, mint inkább mindentbele ázsiai. Na majd mi megmondjuk …