Lassan jarj

Naprol napra az az erzesunk, hogy itt nem lehet eleg lassan jarni ahhoz, hogy nyugodt szivvel es lelekkel egy ritmusban luktessunk az itteni lendulettel. Olyan nyugodtan es kiegyensulyozottan teszik veszik magukat az emberek, hogy egesz egyszeruen figyelni kell oket es tanulni. Mindent ugy tesznek, mintha az a vilag legtermeszetesebb dolga lenne. Felkelnek reggel a nappal, isznak egy jo teat, 10 korul bedobnak egy daal bhat-ot, hogy meglegyen az energia, teszik a dolguk meltosaggal es nagy mosolyokkal, majd mielott lemegy a nap, esznek meg egy daal bhat-ot, es elteszik magukat masnapra, hamar ugyis lemegy a nap.

Itt nincs senkinek ora a kezen, megis mindent idoben csinalnak. Inkabb idejeben, mint idoben, es nekik van igazuk. Alig valahol hasznalnak szamitogepet, mindent maximum csak lejegyeznek vagy leirnak, de legtobbszor csak a fejukben tartjak a dolgokat, a maga termeszetes modjan. Naponta csodalkozunk rajuk a nagy frusztraltan anyagias nyugati vilagbol ideerve, hogy itt meg rendesen oszinten el a bizalom fogalma, meg az akarhonnan idetevedt idegen turistaval szemben is. 3 napra a bringakat ugy vettuk ki, hogy semit nem irtunk ala, nem fizettunk kauciot, pontosan tudtak, hogy melyeket vittuk el, es mikorra kell majd visszahoznunk, es siman mindenki visszaviszi. Tegnap, hatizsak-vasarlasnal nem voltam benne biztos, hogy rafer-e majd a halozsakom rendesen, erre a pasi siman ideadta, hogy vigyem el, probaljam ki. Pedig ez nem egy falu am itt. Ez itt egy Debrecen meretu Pokhara, tele mindenhonnan jott turistakkal. De ok is ugy vannak vele, hogy a penz bar szukseges, de nagyon nem minden. Ha el akarom vinni, hat vigyem, legyen az az en lelkiismeretem dolga. Annyira elvezem, hogy ilyen termeszetesen emberseges kornyezetben toltjuk a mindennapjainkat.

Bar hihetetlennek tunik, de nap mint nap bizonyosodik be, hogy tenyleg alattunk van az az ut, amit olyan nyugodtan megulunk. Pokhara-ba erkezesunkkor egy kis kezdeti kellemetlenseg utan ugye keso este meg a nagy esozes utani latyakban bandukoltunk valami rendes szallas utan. Tobbe betertunk, a legtobb mar tele volt, volt amit pedig meg sem tudtunk kozeliteni a sartol, pedig nagyon jokat irt rola az utikonyv es olcso is volt. Lekokatt szemmel, bar torve nem, meg egyet meg akartunk nezni. Meg is talaltuk, es amikor beertunk a csodakertjebe, ereztuk, hogy ez lesz az. Aznap mar tele volt, de masnaptol lefoglaltunk egy szallast. Amikor visszamentunk masnap, mar turazok sora allt, es szobaert kuzdottek itt, mi meg nagy komotosan besetaltunk, hogy ugye nekunk mar helyunk van itt. Nem is akarmilyen, mint kiderult, pont a legnagyobbat, legvilagosabbat es a legjobb szobajukat kaptuk. :) Imadunk amugy itt lenni.

Na de na de, egyik reggel, a fonokkel epp alkudozni keszultunk, hogy akkor majd az onkenteskedesunk alatt is itt maradnank, igy a hoszabbtavra igazan jarna nekunk egy kis kedvezmeny. Mire o felkapta a fejet arra, hogy de jo, hogy onkenteskedni akarunk, mert o pont az egyik alapitoja egy kornyekbeli iskolanak, ahol nagyon szivesen latnanak bennunket, meg ingyen szallast es ellatast is kapnank, ami azert titkolt vagyunk volt. Ra is porogtunk hamar, hisz az igazi Nepal azert nem a varosokban es turistakozpontokban rejlik, valljuk be, es vagytunk nagyon kikerulni innen, csak nem tudtuk hogy induljunk neki. Hat igy... :)

El is robogtunk tegnap egy helyi busszal felmerni a terepet. Elmondanam amugy, hogy tok kenyelmes kis buszok ezek, szagok es megrongalt ulesek nelkul. Itt mindenki bekesen ul es nez ki magabol. Szinte mi voltunk az egyetlenek, akiknek nem volt gyerek az oleben. Meg az idosebb gyerekeket is olbe kapjak, hogy tobben ferjenek fel. A busz meg amugy csak akkor indul, ha teljesen megtelt. Olyan, hogy buszmenetrend meg menetido meg megallo meg ilyen csodadolgok nem hasznalatosak itt, csak a nagy tavolsagi jaratoknal. Nem is kell, de tenyleg, itt nyugi van, senki nem siet sehova. Nyitvatartas is alig van valahova kiirva. Mire kell, nyitva lesznek ok alapon. Es igy is lesz. Itt meg nem talaltam semmit zarva akkor, amikor szukseg lett volna ra.

Visszaterve a buszra, meg az egy negyzetmeterre juto igen magas gyerekaranyra... egy hangos szo annyi, nem hagyta el oket. De komolyan, tobb, mint ket hete vagyunk itt, de a szuloket meg nem hallottam raszolni gyerekre, de gyereket sem hisztizni, egyet sem, hihetetlen. Pedig se jatek a kezukben, se allando foglalkozas veluk. Itt a baba a gyerekeknek a kistestveruk. Mar pici gyerekkoruktol cipelik, teszik-veszik, vigyaznak a kistestverre. Jatszani pedig azzal jatszanak, amit talalnak. Itt nincs am jatekbolt meg tv-ben latott jatekokert siras. Olyan kis kreativan kitalaljak maguknak az elfoglaltsagot, de azert a szulok valahol megis ott vannak mindig. Igy felnove persze, hogy nem lesznek elveszett meg elkenyeztetett emberek.

Nem is igaz, mert hallottam egy rendes gyereksirast tegnap. A suliban, ahova elmentunk. Elso nap volt, es a gyerkocok mar 2 eves kortol be vannak adva. Bolcsis osztalynak hivjak, de mivel a legtobb helyen nincs kulon bolcsi meg ovi meg suli meg minden, itt is egy legterben vannak, csak megvannak az "evfolyamok". Csunya siras csak az egyik picurnal volt, amikor eloszor lett egyedul hagyva ott a nagy iskolaban, volt vagy 2 eves a lelkem, hadd legyen neki igaza. :)

Szoval az iskola... Ha le kellene rajzolni meg irni, hogy hol szerettem volna onkenteskedni, minden bizonnyal ez lenne az. Videki levego, csend es beke es nyugalom, de megis nepaliak kozott, veluk elve. Olyan panorama van a Himalajara, amilyet meg a ket het alatt sehol nem is lattunk, teljesen lehidaltunk. Kisebb iskola, csak nehany osztallyal. Tobb kicsit jobbmodu nepali fogott ossze, es alapitottak meg. A pasi, akivel beszeltunk, konkretan ott el az iskola folott, szerintunk az egesz az o lakasa lehetett, csak a ket fia mar kiszallt a feszekbol. Teljes szivvel es szeretettel iranyitjak ezt az iskolat. A diakok is vegyesen vannak, hogy mindenki tanulhasson. Gazdagabbak, akik tudnak kicsit fizetni, hogy szegenyebbek is ott tanulhassanak. A diakok meg... keeeeesz. Nehanyeves kis egyenruhas, copfos, masnis, hatalmas fekete szemu gyonyorusegek, akik reggel vigyazallva imadkoznak osszetett kezekkel, es egy hang nelkul teszik a dolguk utana. Egyaltalan nem azert, mert olyan vas fegyelem van, hanem, mert ez itt alap. A gyerekek orulnek, ha tanulhatnak, mert tudjak, hogy kell meg fontos, meg meno is. :) Beneztunk tobb terembe is. Kis parevesek olyan kis nyugodtan nagy mosollyal tettek vettek magukat, hogy majd` megettuk oket... Na szoval itt fogunk mi okosodni es okositani oktober 31-tol. :)

A pasi megmutatott nekunk vagy 3 szobat, amik kozul valaszthatunk, de meg a sajatjukat is, ha az a szimpatikus... A felesege egybol daal bhat-ot csinalt nekunk. :) Az elso igazi, frissen csaladiasan keszitett, nepali otthonban evett daal bhat-unk. Erezni lehetett rajta azert, na. :)

Annyi izgalom van itt, meg annyit meselnek meg minden, de kozben probalunk azert egyre kevesebbet netkozelben is lenni, kicsit gatat szab a "megvilagosodasunknak"... :)))

Csak meg egy fontos! Megvan a Thaifoldre repjegy, november 26.! Es holnap indulunk az eletreszolo elmeny Himalaja turankra Enkovel... Se telefon, se Internet nem lesz. Csak mondom. De majd jovok. Nagy valoszinuseggel szepen csendben, beszedes kepekkel...